4 hónapos baba receptek
Igyekszünk időnket úgy beosztani, hogy lehetőleg olyan ételt találjunk ki, ami mind a két igényt kielégíti. Természetesen a családnak megfelelő fűszerezéssel kiegészítve. Idő kérdése és a kezdeti bizonytalanság után rájövünk, hogyan könnyítsük meg helyzetünket, hogy több szabadidőnk legyen. Törekedjünk arra, hogy a baba lehetőleg már 9-10 hónapos korától ugyanazt egye, amit a család.
Ha magunk vásároljuk meg a főzéshez szükséges hozzávalókat, és készítjük el a baba ételét, elkerülhetjük, hogy az ennivalóval adalékanyagok is bekerüljenek a baba szervezetébe. Kellő figyelmet fordítsunk arra, hogy minél változatosabban főzzünk. Ezzel elérhetjük -remélhetőleg -, hogy gyermekünk nem lesz válogatós, és szívesen eszi meg a legkülönbözőbb ételeket.
Mindíg friss alapanyagot használjunk, és felhasználás előtt alaposan mossunk meg mindent. Ne legyen előítéletünk a gyorsfagyasztott ételekkel szemben, mert vitamintartalmuk megközelíti a friss zöldségfélékét. Lehetőleg kerüljük a konzerveket, mert sót tartalmaznak, és fogyasztásuk nem ajánlott 1 éves kor alatt.
Ha a mamának nincs elég teje, a zöldségpürék bevezetését már a negyedik hónaptól elkezdhetjük, egyéb esetben - ameddig a baba szopik - ne váltsuk fel az anyatejet más étellel.
Az édesburgonyát, sárgarépát, sütőtököt, fehérrépát megtisztítjuk, feldaraboljuk és párolórácson 10 perc alatt puhára pároljuk, vagy annyi vízben, amennyi ellepi, megfőzzük. Fele levével összeturmixoljuk, ha sűrűnek találjuk, kevés levet öntünk hozzá, és langyosan kínáljuk.
Vegyes zöldségpürét úgy készíthetünk, hogy a fent említett zöldségekből kettőt kiválasztunk, és fele-fele arányban készítjük el. Figyeljünk arra, hogy mindíg csak egy új zöldségfélével ismertessük meg a babát, hogy az esetleges allergiát okozó zöldséget könnyen ki tudjuk szűrni.
Fehérrépa és alma: 1db fehérrépát megtisztítunk, feldaraboljuk, és párolórácson 10 perc alatt puhára pároljuk, hozzáadunk egy meghámozott, kis kockákra vágott almát, és további pár percig pároljuk, majd kevés párolólével összeturmixoljuk, és langyosra hűtve kínáljuk a babának.
Burgonya és babarizs: megpárolt édesburgonyát összekeverjük 1 evőkanál babarizzsel, és 2-3 evőkanál anyatejjel vagy tápszerrel higítva adjuk a babának.
2 almát meghámozunk, magházát eltávolítjuk, kockákra vágjuk, és 10 perc alatt puhára pároljuk, majd saját levében villával összetörjük, és pépesen kínáljuk a babának
.
Avokádó banánnal: Egy érett avokádót félbevágunk magját kiemeljük, kemény héját eltávolítjuk. Egyik felét összeturmixoljuk egy negyed darab érett banánnal, ha nagyon sűrű kevés anyatejjel vagy tápszerrel megfelelő állagúra higítjuk
Baba must: Egy kissé idő igényes de meg éri: A nagyszemü szöllőket meghámozzuk, kimagozzuk és össze turmixoljuk. Szükség szerint porcukorral édesíthetjük.
Céklás burgonya: 2db közepes burgonyát, fele annyi céklával puhára főzünk, (kuktába nagyon gyorsan kész van) majd össze turmixoljuk. (ha szükséges saját levével, Vagy tápszerrel akár anya tejjel is hígíthatjuk)
Sütőtök almával: A krumplit,tököt,almát mepucoljuk. A krumplit fel tesszük főni, amikor félig meg fött hozzá ajua a tököt, puhára főzzük, hozzá adjuk a legvégén az almát és még eggyet rottyantunk rajta. Ha kész össze turmixoljuk( ha fontos saját főző levével .v. tápszerrel .v. anya tejjel hígíthatjuk.)
Fincsi uzsi: Az almát meg hámozzuk puhára fözzük, 1 bannánal össze turmixoljuk (az alma levével hígíthatjuk) 2-3 baba piskótát anyatejjel vagy táppszerrel puhára áztatjuk, majd a gyümölcsökkel eggyütt turmixolunk rajta még hogy sima legyen.
Sima gyümölcs pürék: Banán, Alma, Sárgabarack, Őszibarack, Vilmoskörte, Ananász,.
Bármelyiket csak simán turmixoljuk ha szükséges akkor porcukkoral édesítjük , tápszerrel vagy anya tejjel hígíthatjuk ha sükséges.